Itt a hétvége, elég volt a komoly témákból. Merüljetek el velem a bulvár fel- és gyomoremelő világába. „Nem mondom, hogy nem estem pánikba”. Ezt mondta a sajtónak Emilió, miután szomszédja bombát talált a kertjében. Felesége, Tina is nyilatkozott. „Azt gondolná az ember, valami gigantikus dolog egy ilyen bomba, pedig szó sincs róla. Kicsi a bors, de erős.” Bölcs gondolat. Szerencsére Emilio és családja biztonságban van, de ez kizárólag Emilionak köszönhető. A kiváló énekes ugyanis sohasem fogna ásót a kezébe. És ha nem ásol, nem kerül elő a földből semmi veszélyes. További biztosítékként az egész kertet letérkövezték. Ez is segít, és gusztusosan természetközeli.
Tolvai Reni instagram sztorijában azt írta: „a bunkó, proli parasztokat jobban kedveli a közönség, mint engem”. Elemezzük ezt a gondolatot társadalomfilozófiai éllel. A bunkó nyilván azt jelenti – műveletlen, aki erre büszke, és ezt értéknek gondolja. Proli – munkás. Paraszt – mezőgazdasági szakember. Tehát Reni szerint a közönség azokat az előadóművészeket szereti, akiknek kicsi az intelligenciahányadosuk, de mind a földeken, mind a gyárakban megállják a helyüket. Ti ismertek ilyen zenészeket? És sok Tolvai Reni számot tudtok eldúdolni?
Videón mutatta meg Jason Derulo, hogy verte ki a saját fogát evés közben. Igen, jól olvassátok. Idősebbeknek elmondom, hogy ő egy remek énekes. És részt vett a fúrófejes kukoricaevés kihívásban, amely nagyon vicces, főleg ha az ember idejében kikapcsolja a fúrót.
A végére egy kis segítség házaspároknak. Mivel lepjétek meg párotokat, ha nagy durranást akartok? Vagy… szóval értitek. A cikk szerint már elmúltak azok az idők, amikor csak a férfiak vásároltak szexi fehérneműket. Fűző, csipkés melltartó, ehető fehérnemű. Férfitársak, tudjátok ti ezeket… No de most kedves nők – ti is izgalmat hozhattok a közös esti órákba. A különböző férfitangák sok meglepetést tartogatnak. Általában neccből készülnek, így sejtelmesen megmutatják, mi lapul a takarásban. (Ezek a reklámszövegírók nagyon tudnak!) Az igazi, vagány férfiaknak a pénisztartós, nyitott darabokat választhatjátok. A legjobb termékek külön tartják a heréket és a péniszt, így ezeket külön is, együtt is lehet kezelni. Erotika tekintetében csúcsmodellek mind. Bőrbarát anyagok, mintázatukkal optikailag is kecsegtetnek. Necces hétvégét, jó vásárlást, szép estét mindenkinek!

Néhány napja tragikus vadászbaleset történt Újfehértón. Ilyen esetek után mindig kiújulnak a vadászattal kapcsolatos viták. Nem fogok állást foglalni, mert nem tudok. De azért elmondom nektek néhány aggályom. Lehet, hogy ezek nem érvek, majd jól megmondjátok, ha így van.
Ha az ember a húsevők csapatában játszik, akkor nehezen papolhat az állatok életének védelméről. Eszem húst, és sajnos nagyon szeretem, és egészségesnek tartom a fogyasztását. Édesanyám parasztkonyháján nőttem fel. Ő úgy nevelkedett, hogy körülvették az állatok, akik fontosak voltak, ellátta, gondozta, és ha eljött az idő, meg is ette őket.
Gyerekkoromban sosem láttam bontott csirkét. Anyám hozott nagymamámtól, vagy a piacról – élőt. Gondosan kiválasztotta, levágta, és elkészítette a családjának. Apám, aki városi gyerek volt, úgy gondolta, hogy az állat levágása férfimunka. Egyszer próbálta meg, édesanyám megkérte, hogy többet ne tegye. Apám ugyanis megszánta az állatot, és ezzel meghosszabbította a szenvedését. Anyám tisztelte az állatokat. Ha megölte őket, annak oka volt. És nagyon hatékonyan, gyorsan tette. Sosem engedte, hogy nézzem, azt mondta, hogy ez nem szórakozás. Majd ha odajutok, és meg akarom tanulni, megtanítja.
Eljött a bontott csirke kora. Aztán a filézett csirkecomb ideje. A húsdaraboké, amelyek nem hasonlítanak az eredeti állatra. Nem tanultam meg tőle ezt a fontos tudást. Nagyon hiányzik.

Régen az emberek azért vadásztak, hogy a családnak legyen mit ennie. Ez manapság már nem így van. Attól azonban mindig viszolygok, amikor azt mondja valaki, hogy a vadászat sport. Sportból élőlényeket ölünk. Szerintem ez rosszul hangzik.

Persze minden érvet ismerek.
1. Manapság már összetöpörödtek az erdők, ha nem vadásznánk, bizonyos állatfélék elszaporodnának, és elvennék a többi elől az életteret.
Nyilván ez így van. De valamiért azt gondolom, hogy ezt a problémát az erdészek megoldanák. Elég sok ember végez ilyen szakon, és nyilván nagy szeretettel tartanák karban az erdőket.
2. Egy vadász rengeteg időt tölt a természetben és törődik is vele.
Nagyszerű, de ezt egy természetbarát is megteszi.
3. Ez nemcsak sima mészárlás. Egy vadat be kell cserkészni, ezer dologra kell figyelni. Széljárásra, hangtalan mozgásra. Az igazi vadászok ezeket megtanulják. Ez egy ősi tudás.
Értem. De ezt mind megteszi egy természetfotós is. Ugyanúgy becserkészi az állatot, a közvetlen közelébe megy. Az ő trófeája a közeli kép. Nem kell senkit megölni, az adrenalinfröccs pedig ugyanúgy megvan. Ráadásul a tét is nagyobb. Hiszen ha valamelyik nagyvad a kattintásra felfigyel és feléd indul, lehet cikcakkban szaladni.
4. Szeretem a vadhúst, és amit lelövök, azt megeszi a családom.
Én még ezt az érvet nem hallottam. De lehet, hogy más igen. A horgászoknál már láttam az úgynevezett sporthorgász fajtát. Kifogja a halat, lefotózza, visszaengedi. Nyilván a hal így sem kacag sokat, mégis ott van ebben az élet tisztelete. Ha egy horgász hazavisz egy halat, akkor megpucolja, kibelezi és elkészíti. Nálam ez rendben van.
5. Az emberben ott munkál az ölés ösztöne. Ez van, nem kell szégyellni.
Ezt értem. De nem szeretem.

Kamaszkoromban rongyosra olvastam Széchenyi Zsigmond és Kittenberger Kálmán könyveit. Nagyon romantikusnak gondoltam az életüket. Bevallom – most is úgy gondolom, hogy romantikus életet éltek. A világ megváltozott. Talán a vadászok is.

A digitális oktatás új kihívások elé állítják a családokat. Sok előnye, sok hátránya van. Kezdem az előnyökkel, mert pozitív ember vagyok. Elmarad a reggeli szenvedés. „Kelj fel azonnal… miért én rimánkodom… neked kell iskolába menned… a te feladatod… nem érdekel, hogy utálod… én is annyi mindent utálok fiam… szerinted nekem van kedvem… beszéld meg vele… nem, ne vágd pofán… ja, ha megüt, akkor add vissza… de ne te kezdeményezz… ne mondd a tanároknak, hogy én mondtam, az rajtad nem segít… vagy mondd… majd eszel a kocsiban… nem hiszem, hogy utál a tanár… azt mondta?… na jó, lehet, hogy utál… te normális vagy vele?”
Ezek elmaradnak. Az ember elsajátít néhány tárgyat. Ma például a vérplazmáról tanultam. Tegnap megnéztem egy közepesen rossz filmet a gótikáról. Jegyzetelni tanítom a gyereket. Érzem, hogy segítek neki, és érzem, hogy hatása van a segítségemnek. Elismerem, hogy ennyi időm zűrösebb időszakokban is lenne rá. Csak kényelmesebb, ha az ember az iskolára hagyja az oroszlánrészét, és közhelyeket dobál az éterbe.
A gyerek pedig nem mondhatja, hogy azért nem halad a dolgaival, mert utálja a tanár, mert nem utálom. A feleségem pedig konkrétan oda van érte. Kivéve amikor feldúltan kijön a szobájából, és közli, vállaljak egy kicsit többet, mert megőrül. Ő viszi el a tanítás nagyját, és még egyszer sem kellett szirénázó mentőautóval beszállítani az idegosztályra. Ebből is látszik, hogy kemény nő. Néhány tanárról kiderült, hogy nem utálja a gyerekem, csak a hozzáállását utálja. Ha az változik, a viszony is változik.
Jöjjenek a hátrányok. Pandémia ide, otthonlét oda, nem lett több időm magamra. Sőt. Az első héten összepakoltam néhány szekrényt, azóta ugyanúgy görgetek feladatokat magam előtt, mint előtte.
Rájöttem, hogy az iskolák rossz állapotban vannak. A digitális oktatásra nincsenek felkészülve. A tanárok többsége bizonytalankodik a számítógép előtt, és szomorú, ha ebben a matektanár az élenjáró. Videókonferencia, magyarázós órák nincsenek. Akad néhány tényleg alkalmatlan tanár. Mondjuk alkalmasak is vannak, és ez örömteli. Sajnos ugyanazt teszik, ami ellen folyamatosan ágálok, és naponta többször elmondom a gyereknek. „Ne magyarázd el fiam, miért nem megy valami. Amíg elmagyarázod, a megoldáson is gondolkodhatsz.”

Néha szégyenkezem kicsit. Mindenféle magánüggyel traktállak benneteket, miközben az igazi, nagybetűs élet harsog. Elnézést kérek mindenkitől. Csapjunk bele!
Schmuck Andor 20 kilótól szabadult meg. Bájos felesége szerint már nem is medve, hanem maci. (bájos) És… nemcsak fogyózik, hanem sportol is. Az antigravitációs jógát választotta, és lélegzetelállító trükköket mutat be. Én egy olyat láttam, amin pókemberesen lóg le egy kötélről – sokkal hajlékonyabb, mint az a béna pók, el is állt a lélegzetem – és egyáltalán nem lyukas a hosszúszárú világosbarna zoknija.
Rogán Cecília az instagrammon mutatta meg új barátját. A képhez ezt írta: “A kép felhasznàlása nem megengedett ! Bàrmilyen jellegű felhasználása jogi eljárásokat von maga után !” Pont így írta. Ezen elgondolkodtam. Több jogi eljárás lesz egyszerre? Elég ijesztő! Ha valamelyikőtök ismeri Rogán Cecíliát, akkor szóljon neki, hogy ha csak az ismerősöknek akarja megmutatni a barátját, akkor mutassa be nekik. Ha kirakja a képet az instagrammra, akkor maximum nem a cikkben lesz benne a kép, hanem egy linkkel megmutatják az ő Instagrammján. Benne van a Cili a csapdahelyzetben, végtelenül aggódom az érzékeny lelke miatt.
A rajongók lelkesen fogadták a képet. Megírták, hogy a fiú végtelenül jóképű, sokkal szebb, mint R. (Nem tudom, hogy ki lehet R, de elég ízlésesek ezek a bejegyzések). Vajna Tímea viszont egyértelműen pozitív és csak annyit írt, hogy Aw! Ebből is látszik, hogy a Tímea már teljesen amerikanizálódott. Szerintetek lehet, hogy milliárdos Zolival is amerikaias angolul beszél Malibúban?
Sok a hír, amiből még válogathatnék, de már csak egy fér bele a mai kínálatba. (Nem szabad, hogy súlyt helyezzek a szívetekre)
“Hódi Pamela bejelentésétől hangos a sajtó: mindig erre vágytam és most teljesült” (most kihagyok néhány sort, amíg a gyapjúzsebkendőmbe trombitálok)

Hódi Pamela – kiszabadulva a karanténból – sétálni ment az erdőbe, és látott egy őzcsaládot. Ilyen pihe-puha őzek, kicsi puha szarvacskával, picike bojttal a fenekükön. Ezzel a hírrel már nemcsak a magyar sajtó van tele, hanem az én posztom is.
Jókívánságaim: veletek is legyen tele a sajtó. Dobjátok ki a csúnyácska pasitokat, és keressetek egy hozzátok illő csinosat. (fiúk esetében is ezt kívánom, csak… szóval értitek). És ami a legfontosabb: szeressétek az időseket, ők is szeretnek titeket.

A mai mesém úgy kezdődik, hogy tojásrántottát reggeliztem. Alápirítottam egy kis mangalicaszalonnát, ráejtettem egy-két karika mangalicakolbászt, megmostam hozzá egy zöldhagymát, és lakmároztam. Ezt hívják unalmas kezdésnek, dramaturgiailag értékelhetetlen. Akkor most visszaugrunk a rendszerváltás környékére. 30 éve volt, rágondolni is rossz.
Volt egy fiatal suhanc, Tóth Péternek hívták. Volt neki egy spanyol barátja. Ennek a hispánnak sonkát készített a családja. Méghozzá a nagyon híres pata negra disznó combjából. Egyszer ez a két jó barát elment egy disznótorba, ahol mangalicát ettek, és azt mondta a spanyol fiú: “te, ez a mangalica legalább olyan jó, mint a pata negra. Ha nem jobb. Van még ebből a disznóból úgy ezer darab? Mindnek megvenném a sonkáját.” (Lehet, hogy nem pont így volt, de ez egy mese, tehát így volt) Péter nem tudta, hogy mi a helyzet a mangalicákkal, de utánajárt. És kiderült, hogy nagy a baj. A mangalicák már a kihalás szélén álltak. Ez a disznófajta ugyanis kevés húst adott a népgazdaságnak, ezért lecserélték hatékonyabb fajtákra. Tóth Péter azonban másként gondolkodott. “Lehet, hogy nem hatékony, de egyedi és finom.” Kiderült, hogy itt-ott van még néhány mangalica az országban, összesen két-háromszáz. A kutyának sem kellettek. Csak Tóth Péternek. Bejárta az országot, és összevásárolta a szomorú mangalicákat. Ha kevés állatért ment, felpattant az oldalkocsis motorkerékpárjára, és visszafelé az oldalkocsiban már a mangalica volt a mitfahrer.
Így kezdődött valahogy. Aztán lett belőle mintatelep, sok-sok gazda, akik a mangalicában találták meg a boldogulásukat. Egészséges, jóízű termékek. Felépült és megerősödött egy iparág olyan munkavállalókkal, akik büszkék lehetnek a munkájukra. Mangalicaszövetség, mangalicafesztiválok, világhír, híres éttermek, akik alig várják, hogy tárgyalhassanak a magyar termelőkkel. Japánban még képregényt is rajzoltak Péterről.
Tóth Pétert alig ismerem. Nem barátkoztunk össze. Valószínűleg egy nehéz, kemény ember. De sokat köszönhetünk neki. Én például a reggeli rántottámat is. Ma született, remélem szép napja lesz!

Mikor fiatal voltam – pár éve – volt egy főnököm, aki megtanította, mi a vezető feladata problémák esetén. Azt mondta: “felelős vagy az embereidért, azért vagy vezető. Ha probléma van, te vagy az, aki tartja a hátát! Tökmindegy, hogy ki volt a hibás. Aki kívülről kíváncsiskodik, azt te tájékoztatod. A csapaton belül persze rendet csinálsz. De a problémákat nem viszed a falakon kívülre, mert akkor egy idő után már nem tudod uralni a helyzetet, és elveszíted a döntés lehetőségét.” Ebben a gondolatban most is hiszek. És azt gondolom, hogy ez nemcsak cégekre igaz, hanem akár csoportokra, szakmai szervezetekre is.
Néztem, ahogy ez a Majka-féle poszt elszabadult az interneten. A rapper „gusztustalannak és szánalmasnak” nevezte, hogy olyan előadók is kértek és kaptak szociális támogatást az Artisjustól és az Előadóművészi Jogvédő Irodától, akikről tudható, hogy a járvány előtt rengeteget kerestek.
Elgondolkodtam, hogy mi közöm nekem ehhez. Egy ideig nem is figyeltem merre fordul a történet. De amerre fordulok – beleakadok. Az egyik zenész leírja, hogy igaza van, a másik, hogy nincs. Az egyik azt mondja, hogy a Majka ne turkáljon mások zsebében, a másik azt, hogy de bizony turkáljon. Az egyik ember azt mondja, hogy ez a zenészek pénze, a másik azt, hogy nem is az, hanem közpénz. Jogdíjakról, árusító helyekről, háttérmunkásokról, közönségről szól a diskurzus. Mindenki elmondja a véleményét, ha van rálátása a dologra, ha nincs. Ez a probléma kiszabadult a zenészek kezei közül.
Majka pontosan tudja, hogy a FB-oldalát folyamatosan szemlézi a bulvársajtó, hiszen nekik hírre van szükségük. Tisztában volt azzal, hogy ez az erős kijelentése a Bors vagy a Ripost címlapján fog kikötni. Egy hír generálódott róla. Megvan a címlap – nagy sóhaj! Most úgy néz ki, hogy ebből a botrányból ő személyesen jól fog kijönni. Hiszen volt igazság a szavaiban.
De közben…
Nem hiszem, hogy a kemény kiállásától tisztult volna a közélet, vagy a zenész szakma, vagy bármi. Annyi lett belőle világos, hogy a zenészek egy szedett-vedett társaság, akik marakodnak. Ha ez volt a cél – teljes a siker.

Megjött a jó idő. A természet kizöldült, kisárgult, kipirosodott és harsog. Mindig is kertet szerettem volna, és elöntött a jó érzés, amikor összejött. A gyümölcsfák személyes barátaim, a rózsatövek legbelső cimboráim. Amikor meglett a kert, a feleségem felvázolta a kertbéli koncepciót. Semmi méreg, ha permetezünk, akkor természetes anyagokkal. A földanya cinkosai leszünk. Ágyás, veteményes, rukkola, fűszernövények, paradicsom. Ezt el is mondtuk a házzal örökölt kertész úrnak. (Azért hívom úrnak, mert az, egy igazi úr) Csendben mosolygott a bajusza alatt. Azt lehetett kiolvasni a tekintetéből: már megint itt egy szerencsétlen városi bagázs… “De azért gyümölcsöt szeretnének?” Nagyon szeretnénk. “Akkor majd néha permetezek. Persze nagyon vigyázva, és valami természetessel.” Megnyugodtunk. És akkor elindult az élet. Kártevők, gombák, rozsda, tetű. A levelek pöndörödnek, foltosodnak. A sövényünket kéthetente megtámadja a puszpángmoly. Azt sem tudtam, hogy létezik ilyen nevű kukac, ez meg időről-időre ott integet a kerítésen lógva.
No de ekkor jön a kertész úr, és leszámol a kártevőkkel.
Az érkezésének liturgiája van. Először is telefonál. “Jövök, hívják be a kutyát, nehogy beteg legyen. ” Lakat beparancsolva. Száradó ruha a házba költözik. A feleségem nejlonnal takargatja a petrezselymet és a rozmaringot. Közben a kertész úr felkészül. Ezt ne úgy képzeljétek, mint régen. Nincsen pumpálás, meg ilyenek. 10 centis átmérőjű cső, benzinmotor. A kertész úr bekeveri a természetesazonos gyilkot, nyögve a hátára emeli és berántja a motort. Füst csap fel, a motor felbőg. A szomszédok is a házukba rohannak, és vizes ruhával tapasztják be az ablakréseket. A feleségem felkapkodja az utolsó kint rekedt tárgyakat és visszavonulunk a belső termekbe. (értsd. szoba) Mindent hermetikusan lezárunk, és várjuk a permetezés végét.
Lakat már sejti, hogy estig nem mehet ki a szabadba, csak majd sétálni. Mindenki tudja a dolgát.
Tegnap pont kinéztem az ablakon, amikor a kertész úr permetezett. A benzinmotor ugatott, a csőből dőlt a cucc a cseresznyefára. (ezt hívják úgy: vegyszeres pálinkavédelem) A kertész úron se védőfelszerelés, se szemüveg. Kicsit hunyorított is, hogy minél kevesebb mérget hozzon vissza a szemébe a feltámadó szellő. Kicsit hasonlított Sylvester Stallone-ra, amikor éppen ráindul két szakasz vietkongra.
A fene gondolta, hogy ezek a kertészek ilyen heroikusak és ilyen veszélyesen élnek.

A mai nap híre: „A tudósok állítják: a magyarok földönkívüliek”. Azonkívül, hogy egyáltalán nem állítják, a felvetés mindenképpen érdekes. A csodás mítosz szerint Enrico Fermi Nobel-díjas fizikus a negyvenes években beszélgetett Szilárd Leóval, majd azt mondta: a földönkívüliek itt vannak közöttünk, „csak magyaroknak mondják magukat”. Na most itt kétféle gond is van. Egyrészt Szilárd Leó egy világhírű fizikus, aki rájött arra, hogy a nukleáris láncreakció létrehozható. Viszont Kovács János kispesti lakos, a Vágóhíd söröző törzsvendége sohasem beszélt a nukleáris láncreakció létrehozásáról. Inkább rendelt még egy viceházmestert fehérből. Ezzel egyébként sokkal jobban tudok azonosulni. Egy vicéből soha nem lesz atombomba. Másrészt Szilárd Leó eredetileg Spitz Leóként látta meg a napvilágot, úgyhogy az ősei maximum turistaúton ismerkedhettek a Vereckei hágó szépségeivel.
Na mindegy. Állítólag tízezer éve egy idegen faj érkezett a Földre, a szíriusziak. Ők adták át a néhány kiválasztottnak azt a tudást, ami manapság az emberi civilizáció alapja. Az egyik ilyen szíriuszi volt a Góg, a másik a Magóg. Ők adták le a drótot a gyógyításról, auralátásról, energiagyógyászatról, és a többi okosságról. A misztikus származásról tanulmány is született egy ügyvéd tollából, amelyben a következő gondolat szerepel: Az emberi faj DNS-ének adott hosszegységén két-három csavarodása van, míg a magyarnak kilenc, ami megegyező a Szíriuszról a Földre jövő fény megcsavarodási számával.” A Facebookon most is több aktív csoport működik, ahol a tagok szíriuszi élményeikről számolnak be a többieknek. A fene egye meg, már megint mások élményeiről kell írnom! Mindenesetre ha van szíriuszi élményetek, írjátok meg! Hadd irigykedjek…