Tegnap belenéztem egy amerikai filmbe. Kocsma, pult, szokásos kemény, amerikai beszélgetés. Azt mondja a férfias szereplő: “Értetek harcoltam Irakban.” És ez csak egy film a sok közül. Láttam már ilyet: A szabadságért, a demokráciáért harcoltam Irakban. Vagy: Amerikáért… stb. Elgondolkodtam ezen. Ha jól emlékszem azért vonult be Irakba az Egyesült Államok hadserege, mert meg voltak győződve arról, hogy Irak közel áll az atomfegyver kifejlesztéséhez, és meg akarták gátolni, hogy a szabad világot sakkban tartsák a tömegpusztító fegyverekkel. Szaddam Husszein meg tagadott. Azt mondta, hogy egy fél atomfegyvere sincs. Bevonultak, keresték az atomot, de a rakéta nem lett meg. Meg az ideggáz sem. Most vagy az van, hogy egyáltalán nem volt ott ilyesmi, vagy valami szaddamista mérnök, mikor rátörték a kommandósok az ajtót, még gyorsan lenyelte az atomot, és lehúzott rá két nagy pohár vizet. Mindegy, ha már ott voltak megfogták a Szaddamot, aztán egy iraki bíróság baráti segítségével megszabadultak tőle. Sajnálni egyébként annyira nem szükséges, hiszen egy diktátor volt, elég sok ember haláláért felelős. De speciel ez az amerikaiakat annyira nem érdekelte. Gondolom sokkal inkább az olajmezők. Viszont utólag jó kis mítoszt építenek. Mondjuk Vietnamban ezt már kigyakorolták. Ott is az amerikaiak védték a szabad világot. A vietnamiak pedig ilyen fura kalapos, lelövendő egyedek voltak, akik nem beszéltek angolul, ezért aztán gonoszak voltak. Ezekből a filmekből is sokat tanultam. Például tudom, hogy ha háborúba megyek, nem szabad a többieknek mutogatni a családi képeim, és senkinek sem szabad elmondani, hogy mit üzenek a feleségemnek, ha én elesnék, mert akkor tuti a kampec.
Elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit tanulhatnánk ezekből a filmekből – mi magyarok. Ezen az úton valahogy ki lehetne hozni, hogy tulajdonképpen mi nyertük meg a második világháborút.
Legutóbbi hozzászólások